2023.12.29.
A Kéktúra soron következő Piliscsaba és Hűvösvölgy közötti szakaszát két részre kellett bontanunk. Ahogy már korábban írtam, erre azért kellett sort keríteni, mert most a gyerekek is eljöttek erre a kirándulásra. Így pedig a tempó lassult, többet bámészkodtunk és persze sűrűbben kellett megállni pihenni és enni-inni.
Most nem volt hajnali kelés. Reggel 6 órakor volt az össznépi ébresztő. Kávé aztán akinek szüksége volt rá annak egy gyors zuhany, táskákba bepakolás, szendvicskészítés és már indultunk is a kezdőpontra ami most a Hűvösvölgy végállomás volt. A szokásos kétkocsis megoldást választottuk (egyik a indulási ponton, a másik pedig az érkezési ponton várakozott, mert ezzel értékes perceket tudtunk spórolni az amúgy is rövid nappali világos időszakból), főleg így hogy a kölkök is jöttek kényelmesebb is volt, mint hallgatni a nyűglődést a tömegközlekedési járműveken, hogy miért lassú, miért hangos, miért nem jön, miért jön stb. Kiszállási pontnak a Muflon Itató nevű kocsmát ajánlotta a hivatalos weboldal, így annak a közelében hagytuk a másik autót.
A túra maga
Délelőtt 10 órára érkeztünk meg a hűvösvölgyi P+R parkolóba. Gedőnek megmutattuk a Gyermekvasutat, gyors kitérő a mosdóba és már indultunk is. Az út első pár kilométere igazán nem volt izgalmas. Budapest külső kerületének a kacskaringós utcáin vezetett, ahol kevés a járda és a házakon kívül semmi de semmi látnivaló nem volt.
„Nem értem miért nem jelölnek ki egy városon kívüli útvonalat, semmi kedvem a városban sétálni…”
Tamás, a zsémbes férjem
De nem is volt extra nehézségű a terep, így az energiánkat tudtuk tartalékolni az út későbbi részeire.
Ahogy kiértünk a Remete-szurdok felé tartó ösvényre, sokkal szebbé változott a környezet. A megszokott erdei hangulat fogadott minket, amit annyira szeretünk.
A Remete-barlanghoz is felmentünk és bekukucskáltunk. A barlang szabadon látogatható, lámpa azért szükséges. Mi a csúszós sár miatt kihagytuk, hogy beljebb merészkedjünk, de száraz időben simán járható. A legendák szerint egy remete lakott itt az 1700-as évek végén. De rengeteg régészeti leletet is találtak már itt egészen az őskorig visszamenőleg.
Továbbhaladva utunkon az Ördög-árok patakvizén kellett áthaladnunk a Remete-hegy felé. A patakon itt könnyű volt az átjutás, rengeteg kő és kidőlt fatörzs volt a vízben , így száraz lábbal át lehetett kelni rajta. A hegyre viszont szikláról sziklára lehetett felkapaszkodni, de megérte mert odafönt csodálatos volt a kilátás.
Innen már nem volt messze a pecsételőhely ami egyben most a végállomást is jelentette Nekünk. Az oda vezető erdős út már semmi különlegeset nem tartogatott számunkra. A pecsétet a Muflon Itató nevű kocsma kerítésén találtuk meg, minden rendben volt vele. A kocsma nem volt nyitva, páran ugyan várakoztak előtte (állítólag 14:00-kor nyitott, kb. 14:23-ig biztos ott voltunk, senki nem jött nyitni), mi nem voltunk türelmesek.
Az idő kellemes volt, a 10 fok közeli hőmérsékletben a téli túrakabát erős túlzás volt, a szakasz második felében leginkább a kezünkben cipeltük. Furcsa volt ez azért mert a naptár szerint decembert írunk és a téli évszak kellős közepén vagyunk. Inkább hatott kora tavaszi időjárásnak mint télinek.
A gyerekek könnyen letudták ezt az alig 10 kilométert, talán még túl sok energiájuk is maradt estére. Számomra sem volt megterhelő, a szokásos másnapi izomláz is elmaradt.
A szakasz második részét január első hetére tervezem, még mielőtt újra elkezdődik a munka-suli-ovi mókuskerék.
A Női Nomád blog szerzője, alapítója.